Lago di Antorno – az első este varázslatos fényei
Amikor ősszel elindultunk a Dolomitok felé, már tudtuk, hogy különleges napok várnak ránk. A hegyek hívása minden évben más, és minden alkalommal új történeteket ír. Nyolcfős csapatunkkal két autóval indultunk Nagykanizsáról, és bár mi vezettük a kocsit, a fények és a táj voltak az igazi irányítók.
Az első este a Lago di Antornónál álltunk meg. A tó csendje, a lassan eltűnő nap fényei és a környező hegyek árnyai rögtön megadták az utazás alaphangját. A fényképezőgépek kattogtak, de közben megálltunk néha csak csendben nézni a látványt – mert volt, amit nem is akartunk azonnal elraktározni, inkább hagytuk, hogy belénk ivódjon.
Lago Misurina, Lago di Braies és Lago di Limides – a tavak változó arca
A következő napokban tavak és hágók között jártunk: Lago Misurina, Lago di Braies, Lago di Limides – mindegyik más arcát mutatta a fénynek. A Braies-nél például a tökéletes tükörképünket egy kacsacsapat zavarta meg. Először bosszankodtunk, de végül rájöttünk: pont ettől lett élőbb, igazibb a kép. Ezek azok a pillanatok, amikor a természet megmutatja, hogy nem mi irányítunk, csak vendégek vagyunk.
Cinque Torri és Selva di Cadera – sziklák és templomi csend
A Cinque Torri sziklái közt úgy éreztük magunkat, mintha egy hatalmas kőszínházban állnánk. A Selva di Cadera templomnál pedig a csend és a nyugalom vett körül minket – ritka pillanat, amikor egyszerre van jelen a hegyek ereje és az emberi kéz alkotta békesség.
Passo Giau és Tre Cime di Lavaredo – panorámák és drámai fények
Az egyik legemlékezetesebb élményünk a Passo Giau hágónál született. Miközben a csapat a klasszikus panorámát fotózta, egy kis ösvényen más látvány tárult elénk: a nap sugarai áttörtek a hegyek mögül, és színpadvilágítássá varázsolták a tájat. Ez volt az a pillanat, amikor egyszerre született egy kép és egy közös emlék.
A Tre Cime di Lavaredo alatt állva mindannyian éreztük, miért jönnek ide fotósok a világ minden tájáról. A három csúcs minden fényben más történetet mesél. A lenyugvó nap drámai árnyékokat vetett, és valaki tréfásan megjegyezte: „ilyen fényt Photoshoppal sem lehetne kitalálni.”
A Dolomitok örök üzenete – a fény sosem ismétlődik
Ahogy teltek a napok, egyre inkább megértettük: a Dolomitokban a fény sosem ismétlődik. Egy pillanatban szelíd és simogató, a következőben vad és nyers. Ott álltunk a gépeink mögött, és próbáltuk megőrizni azt, ami talán megőrizhetetlen – az idő múlását.
Amikor hazafelé indultunk, a hegyek lassan elmaradtak mögöttünk, és éreztük, hogy valamit ott hagytunk. Egy darabot magunkból. De cserébe hoztunk valamit, ami sokáig velünk marad: fényeket, emlékeket és barátságokat. Ez a Dolomitok igazi ajándéka.
