2025 júliusának derekán nyolcfős kis csapatunk Krisz és Zsolt vezetésével nekivágott egy izlandi fotós kalandnak, amelyet sokan közülünk már hosszú ideje dédelgettek álmaik között. A cél ezúttal nem csupán a jól ismert nevezetességek megörökítése volt, hanem az izlandi felföld vad és szinte másvilági tájainak felfedezése – olyan helyeké, ahová nem vezetnek kiépített utak, és ahol az időjárás is inkább társ, mintsem ellenség, ha tudunk vele együttműködni.
Megérkezésünk estéjén máris megadta az alaphangulatot a természet: alig tértünk nyugovóra első szállásunkon, amikor egy tőlünk mindössze 15 kilométerre lévő vulkán kitört, narancsvörös fénybe burkolva az éjjelt. Bár másnapra a környéket lezárták a hatóságok, nem sejtettük, hogy a hazautazás napjára ez a vulkán még külön meglepetéssel szolgál majd.
A túrát Reykjavíkban kezdtük, ahol a város különleges hangulata és modern, mégis zord szépsége máris számos fotós témát kínált. A Hallgrímskirkja templom tornya alatt állva azt éreztük, mintha egy sci-fi film díszletébe csöppentünk volna. Az este közeledtével a Reykjanes-félsziget világítótornyánál készítettük el első naplementés felvételeinket. Ez a helyszín különösen fontos volt azoknak, akik most ismerkedtek a drónozással – volt olyan résztvevőnk is, akinek még nem volt saját drónja, számára bérlést biztosítottunk, és ezen a ponton kezdte meg ismerkedését a légifotózás világával.
A következő napok során elindultunk dél felé, és egyre mélyebbre merültünk az ország vad szépségében. A Kvernufoss vízesése egy eldugottabb völgy mélyén bújik meg, odaérve úgy éreztük, mintha egy elfeledett mesevilág kapuján léptünk volna át. A Sólheimajökull gleccser rideg szépsége, majd a Þakgil környéke és az ott elénk táruló formák és fények ismét előcsalták a drónokat, hiszen a levegőből szemlélve ezek a tájak még monumentálisabbnak tűntek.
Különösen izgalmas állomás volt a Reynisfjara fekete homokos partja. Innen indultunk tovább a felföld belseje felé, két kényelmes Toyota Landcruiserrel, ahol megkezdődött a kaland valódi része. A Green Lagoon felé vezető F-útvonalakon haladva először a Bláfjallafoss vízesésnél álltunk meg, majd tovább haladva egyre inkább úgy éreztük, mintha nem is a Földön járnánk. A táj egyszerre volt marsbéli és holdbéli – egyik pillanatban poros vulkáni síkságon autóztunk, a következőben már mohazöld hegyek öleltek körül minket. A Maelifell vulkánt sajnos az időjárás közbeszólása miatt nem tudtuk megközelíteni, de cserébe olyan helyszínek tárultak elénk, mint a Haifoss vízesés vagy a Sigöldugljúfur, a „könnyek völgye”, ahol a kis vízesések mint finom hímzés csorogtak alá a sziklafalakon.
Az izlandi lovakkal való találkozás különösen megérintette a csapatot – ezek az állatok méltóságteljes nyugalommal álltak modellt kameráink előtt. A Landmannalaugar színes hegyvidékére érve ismét új arcát mutatta az ország: a sárga, vörös, zöld és fekete árnyalatok mintha festékpalettáról kerültek volna a tájra. A Stútur és Rauðaskál krátereknél hosszasan időztünk, csodálva a természet formáló erejét.
A zord időjárás olykor próbára tett bennünket – a Fjallsárlón és a Jökulsárlón jégtavakat kénytelenek voltunk kihagyni. Mégis, úgy éreztük, semmi sem hiányzik: minden nap tartogatott valami különlegeset. Dyrhólaeynél lundák között sétálva tökéletes portrékat készítettünk ezekről a kíváncsi kis madarakról, miközben a háttérben a végtelen óceán dübörgött.
A szállásaink minden este igazi pihenőoázisként szolgáltak. Négy- és ötcsillagos hotelekben aludtunk, kényelmes ágyakkal, tágas szobákkal és bőséges félpanziós ellátással. Minden este fine dining vacsorával zártuk a napot, ahol a fotós témák mellett egyre többször szóba került az is, mennyire jó hangulatban telik ez a közös utazás. Sokat nevettünk, sokat meséltünk, és talán még többet tanultunk egymástól.
Az utolsó nap azonban mindent felülírt. A korábban kitört vulkán környékét a hatóságok újra megnyitották, és sikerült eljutnunk a még mindig aktív kitörés közelébe. A drónok ismét előkerültek, és szó szerint lélegzetelállító felvételeket készítettünk a tűz és füst szimfóniájáról – olyan pillanatok voltak ezek, amiket nem lehet sem elfelejteni, sem utánozni.
Ez az izlandi utazás sokkal több volt, mint egy fotós túra. Ez egy közös felfedezés volt – a természet, a fények, a formák és önmagunk megismerése egyaránt. Olyan utazás, ahol minden egyes percben történik valami, amit érdemes megélni, és ha szerencsénk van, meg is örökíteni. Mi megéltük, és most már egy darabja velünk is marad – képekben, emlékekben és történetekben.
Ha úgy érzed, most egy kicsit te is ott jártál velünk, akkor ideje, hogy legközelebb valóban velünk tarts. A következő fotós túrán Neked is ott a helyed!
